Minden feladatot én is elkészítek, amit a gyerekek, hogy a végén bele kerüljenek a közös mesekönyvünkbe.
2012. február 25., szombat
2012. február 23., csütörtök
Rajziskola a Betűtészta mesekönyvboltban
A tegnapi nap nagyon jó volt!
Sütött a nap, egész délelőtt festettem, csiszoltam, cirkáltam egy halom aquarell papírt. Összemaszatoltam az egész parkettát is, mert a végén már nem fértem el az asztalon. Készülődtem a délutáni rajziskolára, amit én tartottam a budakeszi Betűtészta mesekönyvboltban. Még indulás előtt felhívtam Patríciát (a bolt tulajdonosa), hogy mi lenne, ha asszisztenst is vinnék magammal, Kaci, a kiskutyám személyében. Miután megkaptam az engedélyt, ketten indultunk neki a nagy útnak Szentendréről, Budakeszire.
Korán indultunk, nehogy elkéssünk, (meg be is kellett ugranunk egy nagy kosár házi kekszért a Paulay Ede utcába, amit még múlt héten nyertem egy facebook-os játékon). Kaci kicsit félt a budapesti forgalomtól, villamos, metró, busz, mindenre felszálltunk, és hiába indultunk el már kettőkor, éppen a kezdésre, fél ötre értünk a boltba. Már ott voltak a gyerekek. Nagyon aranyos és ügyes csapat! Kaci is jól viselkedett, a gyerekek is nagyon élvezték, mikor a félkész kollázs képeken sétálgatott, néha meg az ölembe kuporodva jelezte, hogy vele is foglalkozhatnék picit. Közben megtudtam, hogy két kivétellel mindenki idősebb a kutyusnál, amiből az következik, hogy iskolásokról van szó! Megpróbáltam rávenni őket, hogy verset illusztráljunk, de többen jelezték, hogy mi lenne, ha ezt úgy tennék, hogy nem azt rajzolják, amiről a vers szól. Mondtam, hogy a könyv illusztrálás már csak ilyen feladat, nem lehet teljesen mást rajzolni, mint amit a szerző leírt, de ha valaki ennek ellenére sem akar hozzá rajzolni, akkor lehet mást is! Nálam volt a fényképező gépem is, de akkora közös játék kerekedett a végére, hogy nem készült egy fotó sem. Letelepedtünk a földre, vágtunk, ragasztottunk, színeztünk, és észre sem vettük, hogy eltelt két és fél óra. Jöttek a szülők, menni kellett.
Elhoztam a műveket, mert a rajziskola végén, mindenkinek készítek egy kis könyvet, személyre szólóan. Megígértük egymásnak búcsúzóul, hogy márciusban újra találkozunk, és akkor lepkéket és katicákat is fogunk rajzolni!
2012. február 17., péntek
2012. február 15., szerda
2012. február 4., szombat
2012. február 3., péntek
Lili mese
Köszönjük!
Tavasz / Spring
Régen nem írtam semmit. Ennek az az oka, hogy bár folyamatosan dolgoztam az elmúlt fél évben is, nem mutathatom meg a munkáimat még mindig. Pedig készült három társasjáték is magyarországi és francia megrendelésre , animált mese sorozat Amerikába, könyvek egészen pici babáknak és nagyobbacska óvodásoknak is. Most iskolásoknak rajzolok novellás kötetet, közben tervezem már a következő kisebbeknek szóló mesekönyvet, és a Pagonyos indiánosat is, de a fejemben már fészkelődik az ezeket követő színházas, zenés könyv, aztán még kettő óvodás dalos, meg három puzzle. Volt közben azért naptár, és weboldal is. Biztos kihagytam valamit, nehéz mindent fejbe tartani. Ami biztos, hogy áprilisra végeznem kell ezekkel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




